A szavazás szünetel











  


Helyi hirek | Eseménynaptár | Egyház | Sport
Kultúra | Oktatás | Felhívások | Helyi újság

Épül az információs társadalom Jászberényben

SMS-ben is elérhető a szolgáltatások egy része




Jászberényben valami elindult, hatalmas lendületet vettek az informatikai fejlesztések az utóbbi egy évben. Nem nehéz összefüggést találni e biztató folyamatok és aközött, hogy ebben a városban egy tekintélyes politikus felel ezért a területért, méghozzá informatikai tanácsnoki címmel felruházva.


Balogh Béla, aki egyúttal az önkormányzat szocialista frakcióját is vezeti, nagy kedvvel látott hozzá a feladat-hoz, amikor e ciklus elején megbízták az informatikai tanácsnoki tisztséggel. Legsürgetőbbnek azt tartotta, hogy a város jelentőségéhez méltó honlapot kapjon. Ha most bárki rákeres Jászberény internetes címére, meggyőződhet róla, hogy a néhány hónapja elindult új portál állja a versenyt a legmodernebb honlapokkal is. A ma már – különösen városok esetében – szokásosnak tekinthető fórum rovaton, szavazógépen és le-tölthető űrlapokon túl a szolgáltatások egy része SMS-ben is elérhető. Ez még annyira kuriózum, hogy ilyen rendszerrel Jászberényen kívül csak Hódmezővásárhely rendelkezik. A honlap építőket versenytárgyaláson választották ki, talán ennek is köszönhető, hogy sikerült az árat másfél millió forintra leszorítani.


A következő nagy projekt, amelyre már pályázati forrást is sikerült szerezni, az integrált ügyviteli rend-szer bevezetése lesz. Ezt a sikeres modellt Pécstől veszik át, és a 20 millió forintos önrész mellé 40 millió forintot kaptak rá az Informatikai és Hírközlési Minisztériumtól. Balogh Béla azt reméli, hogy korszerűsítés nyomán sikerül racionalizálni az intézmények gazdálkodását, és bevezethetik a feladat finanszírozást is. A nagy terv fontos része, hogy valamennyi önkormányzati intézményüket a helyi kábelnet segítségével egységes, zárt hálózatba kötik. Ez a rendszer alkalmas lesz arra is, hogy a belső telefonhívásokat e kábelhálózaton át bonyolítsák, vagyis az intézmények egymás között gyakorlatilag ingyen beszélhetnek majd. Csak ettől az egy elemtől milliós megtakarítást várnak.  Az informatikai tanácsnok azt tervezi, hogy idővel valamennyi intézmény önálló honlappal rendelkezik és ezek beintegrálódnak az önkormányzat portáljába.


Tiszában vannak vele – nyilatkozta Balogh Béla lapunknak –, hogy a helyi információs társadalom kiépüléséhez nem elegendő pusztán a technikai fejlesztés. Ezért szervezték meg, hogy a képviselők – tisztelet-díjuk terhére – hordozható számítógépeket (laptop) vegyenek, és a munkájukhoz szükséges adatokat egyre inkább ezen keresztül szerezzék meg. Az önkormányzat valamennyi politikusnak e-mailben küldi a meghívókat, bizottsági anyagokat, a testületi ülésekre készült előterjesztéseket. Ugyanígy hangsúlyt helyeznek a képzésre is. Az önkormányzatnál elkészült a kistérség informatikai stratégiája, ám ennek megvalósításához egy-előre még nem sikerült állami támogatást kapni. Balogh Béla nagyon szeretné tapasztalatait másokkal megosztani. Kíváncsi lenne arra, hogy az ország informatikai tanácsnokai hol tartanak, milyen tervekkel, elképzelésekkel készülnek. a jövő kihívásaira. E témakörben szívesen várja a kollégák jelentkezését.



Díjnyertes a somogyi portál

Az ország legjobb internetes önkormányzati portálja díjat az idén Somogy megye önkormányzata kapta egy szakmai zsűri jelölése alapján az informatikai és hírközlési minisztertől. Gyenesei István, a megyei köz-gyűlés elnöke közölte: ez a díj elismerése annak a négy évvel ezelőtt megkezdett informatikai munkának, amelyet az Intelligens Megyeprogram keretében kezdtek el, Pest megye után másodikként az országban. Beszámoló-ja szerint Somogy megye honlapjának havonta 7–10 ezer látogatója van, s a világ 30 országából nyitották már meg a portált. Az el-múlt négy év eredményeit sorolva elmondta: a megyei önkormányzat kiépítette a megyei területfejlesztési információs rendszert, új ügyviteli rendszert működtet, a testület munkáját segítő informatikai adattárakat hoztak létre, s a hivatalon belül megalakult egy informatikai iroda a szakmai feladatok koordinálására. A megyei önkormányzati intézmények 95 százalékát kapcsolták be az informatikai rendszerbe, a 245 település közül jelenleg 97-nek van saját honlapja, ami meghaladja az országos átlagot.




Felhasználónév:
Jelszó: